Egy csodás nap az oviban – segítőként

Pálinkás Délia és Sáling Hanna a Gesztenyéskert oviban jártak a minap. Az ott szerzett élményeiket írásban is megörökítették.

Pálinkás Délia: Egy csodás nap az oviban – segítőként

Ma sok-sok élményt szereztem jómagam is. Szerintem az ovisoknak sok örömet okoztunk. Játék által tapasztalatot szerezhettek tőlünk. Együtt énekeltünk, verseket mondtunk, amit szerintem mindannyian élveztünk.

Nagyon hamar igazodtak hozzánk, és rögtön játszani hívtak minket. Még az udvaron is azt mondta az egyik lány, hogy „Gyere menjünk mászókázni!”. Nagyon segítőkészen viselkedtek, ami meglepő volt számunkra, mert soha nem találkoztak még mozgássérülttel. Ez jólesett.

Még egy olyan kislányt is sikerült szóra bírni, aki hónapok óta nem kommunikált senkivel. És ennek nagyon örültem, mert onnantól kezdve beszélgetett velem. Ezt a problémát úgy tudtam megoldani, hogy félrevonultunk és utána már ő kezdett kérdezni tőlem. Hál’ Istennek az állapotunkról való kérdéseket elintézték egy-egy mondattal.

Az én véleményem az egész csoportról, hogy nagyon összetartó közösség, és befogadó.

Sáling Hanna: Egy nap a Gesztenyéskert oviban

Egyszer volt, hol nem volt… volt egyszer egy Gesztenyéskert nevű óvoda, sok kisgyerek járt oda. Egyik hétfő reggel Déliával mi is ellátogattunk Dóri segítségével, hogy a kisgyerekek találkozzanak velünk, mozgássérültekkel.

Nagyon jó fogadtatásban részesültünk, mert ahogy oda értünk, rögtön játszani hívtak minket a gyerekek.  Azért megkérdezték, hogy miért vagyok mozgássérült, annyit válaszoltam rá, hogy így születtem, majd a kisfiú annyit mondott, nem baj. Azzal a lendülettel rögtön lestoppolt magának. Aranyos volt, állandóan segíteni szeretett volna nekem, ölelgetett, puszilgatott, és persze a fotó sem maradhatott el. Kirakósat játszottunk, beszélgettünk. Majd vége lett a szabadjátéknak, és következett utána az elpakolás. Természetesen én is segítettem.

Utána leültünk a szőnyegre a gyerekekkel, és Déliával tanítottunk nekik egy verset, ami nagyon tetszett az összes kis örökmozgónak.  De nemcsak bent játszottunk, hanem kint is. Például homokoztunk. Ettünk finom homoksütit és homokfagyit a képzeletbeli homokozó cukrászdában. Buborékot is fújtunk nekik, össze-vissza szaladgáltak utánuk.

Ettől elméletileg kifáradtak a gyerekek, gyakorlatilag nem biztos. Bementek kezet mosni. Addig pedig mi a naposokkal együtt megterítettünk. Minden gyerkőc mellénk akart ülni. Végül én két kislány mellé ültem. Megkérdeztek, leszek-e barátjuk. Én pedig természetesen igennel válaszoltam. Mikor már mindenki elhelyezkedett, és azt is elmondták, mi lesz az ebéd, megszólalt a kolomp, ami a tűzjelző, így az összes gyerek kiment az udvarra.  Azt hittük, nekünk is ki kell mennünk, de kiderült, ez ránk nem vonatkozik.  Miután vége lett, visszaült mindenki a helyére, és folytatódott az ebéd. Amikor mindenki jóllakott, következett a délutáni alvás. Mindenki bebújt az ágyába. Olvastam nekik mesét, Délia pedig elénekelte a katicás gyerekdalt, majd mindenki elmondta, mi tetszett neki ebben a nem mindennapi napban. Utána pedig halkan kisomfordáltunk, és visszaindultunk a MEREK-be.

Ez egy különleges, élményekkel gazdag nap volt! Köszönöm szépen Dóri, hogy elvittél minket!



A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.