Idén három osztályunk ballagott!

Május 5-én tartottuk a ballagást. Szép, meghitt és családias volt, mint általában az addeturos rendezvények. Az iskola is díszbe öltözött, akárcsak ballagó diákjaink: elegánsak, csinosak, szépek voltak!

Ami az előző évekhez képest változást jelentett: idén már három osztályunk ballagott, egy gimnazista, egy szakgimnáziumi és egy szakiskolás.

Mérhetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy ez az első év, amikor az informatikai rendszergazda szakgimnáziumi képzésben részt vevő diákjaink elérkeztek az érettségiig. Tavaly a számítógépes adatrögzítő szakképzésben voltak első alkalommal végzőseink.

Öröm volt nézni a ballagókat, azt, hogy intézményünk megtelt családtagokkal, rokonokkal, barátokkal. Búcsúztak a diákok az osztályok nevében, s búcsúzott tőlük Kékesné Czinder Gabriella igazgató asszony. A hagyományoknak megfelelően minden végzős, osztályfőnökeik, az igazgató és helyettesei egy-egy lufit engedtek az égbe az ünnepség során.

Sikeres érettségit és vizsgákat kívánunk Ruff-Fazekas Anna (12.I), Igali Zsuzsanna (12.G) és Nyári Zsóka (II.10) osztályfőnökök végzős diákjainak az Addetur összes munkatársa nevében,

az Addetur vezetősége



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.