Sunday School

Nagyszabású rendezvényt szervez a Baptista Szeretetszolgálat január 28-án. A mintegy két órás rendezvény központi dicsőítéssel, énekléssel, zenével indul  többek között  Mező Misi, Pintér Béla, Szabó Balázs, Török Máté és Zámbó Robi közreműködésével. Azt követően a résztvevők csoportos bontásban, interaktív módon tanulmányozzák a Bibliát Steiner József missziói igazgató és az iskolalelkészek vezetésével.

Végezetül Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjének igehirdetését hallgatják meg a résztvevők néhány ének kíséretében. 

“Isten népe nem teheti meg, hogy a hitet csak a múltra tekintve tartja érvényesnek és fontosnak. Ezért építünk kortárs, 21. századi hívő közösségeket. A Sunday School során Budapest szívében, színvonalas helyszínen szeretnénk Isten élő és erőteljes üzenetét bemutatni a ma emberének. Küldetésben járunk, az Ő nevében. Itt, most.”

Steiner József
missziói lelkész-igazgató

az esemény Facebook oldala a képre kattintva megtekinthető

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.