Örökös Boldog Iskola vagyunk!

Még 2016-ban elnyertük a Boldog Iskola címet, melyet Kékesné Czinder Gabriella igazgató asszony vett át ünnepélyes keretek között. Diákjaink Színek című munkája elnyerte a Jobb Veled a Világ Alapítvány alapítóinak tetszését, ezáltal jogosultak lettünk a Boldog Iskola név viselésére. (A Színek megtekinthető itt.)

Azt követően részt vettünk a Boldogságóra Programban: az elmúlt tanévben boldogságórákat tartottunk diákjainknak a pozitív pszichológia módszereivel. Pályáztunk, nyertünk, megvalósítottuk, továbbléptünk, elértük: 2017. október 6-tól Örökös Boldog Iskola vagyunk!

„A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az iskolás korosztály számára. 2016-ban az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriuma Prof. Oláh Attila vezetésével tudományosan mérte a Boldogságóra program hatékonyságát. A gyerekek kérdőíveket töltöttek ki a Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézet, a kutatásvezetők és a pedagógusok együttműködésével, és immár hivatalos a végeredmény: tudományosan bizonyított, hogy a Boldogságórák hozzájárulnak a gyermekek pozitív lelki fejlődéséhez és belső jóllétéhez. A Boldogságórákat Magyarországon 2014 szeptemberében indította el a Jobb Veled a Világ Alapítvány szervezésében Bagdi Bella, az alapítvány elnöke.
Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élmény gazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak. – véli Prof. Dr. Bagdy Emőke, a Boldogságóra program fővédnöke.

forrás: boldogsagora.hu



A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.