Pályázat diákjainknak!

Titokban verset, naplót, blogot, egyebet írók, figyelem!

Az idén 25 éves Addetur Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola belső pályázatot hirdet az itt tanuló diákok számára versek, elbeszélések és mesék írására.

Olyan szövegeket várunk, amelyet erre az alkalomra írtok. Lehet kitalált történet, de elbeszélhetsz hétköznapi eseményeket is. Hangvétele lehet humoros, nosztalgikus, drámai, abszurd egyaránt, terjedelme pedig maximum  700 szó.

Az elbírálás során díjazzuk a művek eredetiségét, hangulatát, megszerkesztettségét, ötletességét. Előnyt élveznek azok a művek, amelyek valamilyen szállal kapcsolódnak saját élményeitekhez, életérzésetekhez, iskolánkhoz, vagy az általunk képviselt értékekhez.

A következő e-mail címre küldjétek a pályaműveket: palyazatok@addeturiskola.hu

Beküldési határidő: 2019. március 7.

A zsűri elnöke: Tóth Krisztina író, költő

Kategóriák:

  1. Vers
  2. Próza (novella, mese, esszé)

A neved és osztályod mellett tüntesd fel, melyik kategóriában pályázol!

Egy alkotó egy kategóriában csak egy pályaművet adhat be, de mindkét kategóriában részt vehet egy-egy pályaművel.  Értékes díjakat adunk, és az első 20 írás iskolánk honlapján is olvasható lesz. A közönség is szavazhat ezekre az alkotásokra, és aki a legtöbb szavazatot kapja, annak írását közönségdíjjal jutalmazzuk. A legjobb művek a 25 éves évfordulónk alkalmából megjelenő kiadványunkban is szerepelnek majd, illetve elhangoznak az Uránia Filmszínházban megrendezendő ünnepségünkön, május 2-án.

Ha kérdésed van, elakadtál az írásban, fordulj bizalommal a magyartanárodhoz, segíteni fog.

Láss mielőbb munkához, várjuk írásod! 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.