Rendhagyó ballagás

“Rengeteg dolgot megéltünk együtt az elmúlt 4-5 évben. Sok közös élmény, kirándulások, projektnapok, megmérettetések, sírások és nevetések, osztályfőnökök… Sokat voltatok úgy itt az iskolában, hogy közben nem is voltatok itt és sokat voltatok máshol, hogy közben itt voltatok. Az élet csupa varázslat… 

Abban a szerencsés helyzetben vagytok, hogy miközben a világ megfordult velünk és körülöttünk, nektek most ugyanúgy kell teljesítenetek, mintha mi sem történt volna. Nincs könnyű dolgotok, belátom. Az előző időszak súlyos nyomokat hagyott rajtunk, megtépázta lelkünket, testünket. Kevés idő maradt regenerálódni és kevés időnk maradt segíteni titeket ebben. Erre az alkalomra találtam egy nagyon tanulságos történetet, kérlek fogadjátok ezt tőlem a tarisznyátokba! 

  Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:    – Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?    – Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?  – Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.    – Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?   – Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:    – Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük. 

Csak remélni tudom, hogy az ADDETUR-ban eltöltött éveitek érzéseket keltettek bennetek és ezért nem fogjátok elfelejteni felnőtté válásotok helyszínét.” 

 
 
Kékesné Czinder Gabriella
igazgató
 
 
 


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.