Részt vettünk a SZÍNEK Középiskolák III. Országos Baptista Ki Mit Tud-on

2022. március 25-26-én rangos eseményre került sor a baptista középiskolák között. A 2021/2022. tanévben már harmadik alkalommal került megrendezésre a SZÍNEK Baptista Középiskolák Országos Ki Mit Tud? versenye Kisújszálláson, a Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Középiskola és Kollégium Illéssy Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola Tagintézményének szervezésében. A program célja volt, egyrészt a diákokban rejlő „színek” felkutatása, megtalálása, a másik fő cél, hogy mindez egy bátorító légkörben valósuljon meg, ahol a versenyzők a szereplés siker- élményét átélve megtapasztalhatják személyiségük kreatív oldalának kiteljesedését, mert a Baptista Szeretetszolgálattal közösen valljuk, hogy A GYERMEK: ÉRTÉK.

A nagyon színvonalas versenyen számos kategóriában mérettettek meg a diákok. Iskolánk tanulói fantasztikus teljesítményt nyújtottak és az elért összpontszám alapján ismét – már másodszor – mi lettünk a legeredményesebb iskola, így a vándorkupa 2 évre hozzánk került. Nagyon köszönjük tanulóinknak a fantasztikus szereplést, felkészítő tanáraiknak a kitartó munkát, a szervező iskolának pedig az áldozatos munkáját!

 

 


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.